fbpx

Blog

A szülők rémálma: az érthetetlen matekfeladatok

2021. febr 9. | Motiváció

Nincs annál rosszabb érzés, mint amikor a gyerek azzal állít haza az iskolából, hogy egyszerűen nem érti a tananyagot, a matek túlságosan bonyolult számára.

Sok szülő tehetetlenül áll a probléma előtt, ugyanis ha ő érti is a leckét, nem rendelkezik azokkal a pedagógusi képességekkel, hogy gyermekének érthetően adja át a szükséges gondolatmenetet.

A matematikával kapcsolatos gondok sokszor már alsóban kezdődnek. Számos gyerek már 1.-2. osztályban teljesen elveszíti a fonalat.

Ennek a legfőbb oka, hogy a gyerekek eltérő tudással érkeznek az első osztályba. Az óvodának ugyanis nem feladata megismertetni a lurkókkal a számok világát. Tulajdonképpen az adott intézménytől és pedagógustól függ, hogy a gyerekeknek mit tanít meg. Így a legtöbb kisdiáknak már a kezdetekben nehézséget okoz a matek.

A követelményekben az igazán nagy ugrás a második osztályban jön, a szorzótáblával. Ekkor véreznek el a legtöbben, hiszen a nem elmélyített ismeretek tovább bonyolítása teljes zűrzavart okoz a fejekben.

Szülőként nehéz azt látni, hogy a másodikos, addig felhőtlen életet élő, vidám gyermek hirtelen lehangolttá, gondterheltté válik, mert folyamatos kudarcok érik az iskolában. 

A sikertelenségtől a gyerek gyorsan önbizalom hiányossá válhat. De az egészséges szülő-gyermek kapcsolatnak sem tesz jót a tanulás miatti konfrontáció és frusztráció. A közös tanulások, a hosszas, felfoghatatlan magyarázatok ugyanis jellemzően vitába fulladnak.

Kíméld meg ettől gyermeked!

A Kisiskola a diákokat a számok, a matek szakértőjévé teszi!

Megalkottuk az első, alsó tagozatos tantárgyakat tartalmazó interaktív tanító szoftverünket, amellyel játékká válik a tanulás!

A Kisiskolával gyermeked önállóan, lépésről-lépésre sajátíthatja el a matek alapjait, majd a bonyolultabb tananyagok átlátásában és gyakorlásában is valós segítséget kínálunk.

A videótanítások és az ezekhez kapcsolódó játékos feladatok által a gyermekek játszva válhatnak matekzsenivé.

A tanmenethez szorosan kapcsolódó anyagok stabilizálják az aktuális témakörben megszerzett tudást, illetve bővítik az ismereteket.

1.-4. osztályig a  Kisiskola használatával többé nem lesz probléma a tananyag megértése vagy a házi feladat elkészítése.

Matek

Gondolj csak bele, milyen megnyugtató lesz, ha a délutánjaitokat közös játékkal, és nem a matek gyakorlásával fogjátok tölteni. Esténként együtt nevettek majd egy jó filmen, ahelyett, hogy a matekházival bajlódnátok.

A Kisiskolával az életetek alapjaiban változhat meg!