Iskolába készülök

Formák másolása
Már óvodás korban érdemes másolási feladatokat adnod gyermekednek, hogy majd az iskolában, amikor a betűket tanulja, könnyű dolga legyen.
Betűelemek ismerete
A gyerekek többsége már úgy kezdi az iskolát, hogy ismeri a betűk többségét. Ne legyen gyermeked sem lemaradva osztálytársaival szemben.
Iskola kezdéshez szükséges alap tudás
Gyakorolja gyermeked az irányokat, döntse le melyik kisebb, melyik nagyobb. Előtte van vagy mögötte. Ezek mind szükségesek lesznek ahhoz, hogy felkészültségével biztonságban érezze magát az első osztályban.
Bővebben
Tapasztalataink alapján ha a gyerkőc minden olyan dolgot tud, mint társai, akkor büszke lesz magára és sikeresen vág bele minden új kezdetbe, mint például az iskola kezdés, de láttunk már olyat is, hogy pl nem biztos abban, hogy melyik a jobb vagy ball keze, mikor mondjuk azt, hogy előtte vagy utána. Ezek a bizonytalanságok okozhatják, hogy a gyerek visszahúzódik a tanulástól. Ne várjuk meg. Játszva gyakorolja őket.
Gondoltad volna?
Sajnos az iskolában, olyan mennyiségű tananyagot zúdítanak majd gyermekedre, mellyel magabiztos alapos tudás nélkül nem lesz képes megbírkózni. A szülők 75 %-a szeretné ha jobb élete lenne gyermekének mint jelenleg a sajátja.
Sok a tananyag és kevés az idő
Fontos problémának tartjuk, hogy az iskolában sok a tananyag és nagyon kevés idő marad gyakorolni. A gyakorlás már csak otthonra marad.

Curriculum
Reading/Writing
Morbi auctor feugiat maximus. Ut condimentum, mi ut efficitur molestie, nibh metus venenatis sapien.
Math/Science
Morbi auctor feugiat maximus. Ut condimentum, mi ut efficitur molestie, nibh metus venenatis sapien.
Art

Critical Thinking
Morbi auctor feugiat maximus. Ut condimentum, mi ut efficitur molestie, nibh metus venenatis sapien.

Mauris blandit aliquet elit, eget tincidunt nibh?
Nulla porttitor accumsan tincidunt. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Donec rutrum congue leo eget malesuada.
Vivamus suscipit tortor eget felis porttitor volutpat?
Nulla porttitor accumsan tincidunt. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Donec rutrum congue leo eget malesuada.
Nulla quis lorem ut libero malesuada feugiat?
Nulla porttitor accumsan tincidunt. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Donec rutrum congue leo eget malesuada.
Faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia?
Nulla porttitor accumsan tincidunt. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Donec rutrum congue leo eget malesuada.
Mauris blandit aliquet elit, eget tincidunt nibh?
Nulla porttitor accumsan tincidunt. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Donec rutrum congue leo eget malesuada.
What Our Families are Saying