fbpx

Egy hatalmas mérföldkő érkezett el a Kisiskola.hu életében

A koronavírus problémájának megoldására a világ 46 országában szerveződő “Hack the Crisis” esemény magyarországi fordulóját megnyertük a #SaveEducation (oktatás megmentése) kategóriában. Több, mint 130 beadott pályázati anyag volt 4 kategóriában, és ebben sikerült elhoznunk az első helyet a sajátunkban.

Azért nagyon különleges visszajelzés ez számunkra, mert a zsűrizésben 19 olyan személy volt, akik évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalattal és tudással rendelkeznek, és olyan cégek képviselői akik maguk is a saját területükön világszínvonalon szolgáltatnak. A teljesség igénye nélkül néhány cég: prezi.hu, Microsoft, Ericsson, Digitális Jólét Nonprofit Kft., Hősök tere project, R34DY, Magyar Telekom. Ebből is látjuk, hogy különleges a kezdeményezésünk, és hogy nagy jövő előtt állunk, sok százezer háztartásba akarunk eljutni a megoldásunkkal.

A Kisiskola.hu 700 ezer Ft-os támogatást nyert a Docler Holdingtól és 125 ezer Ft-os támogatást a R34DY Zrt.-től.

Ezúton is köszönjük az esemény Szervezőinek, a Mentoroknak, a Zsűrinek és a Támogatóinknak, hogy részt vehettünk, és segítenek nekünk. Szívből gratulálunk az összes többi díjazottnak és mindenkinek, aki a versenyben volt!

Ezen kívül szakmai segítséget kapunk ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban tudjunk elindulni, fejlődni és széles körben eljuttatni megoldásainkat a szülőkhöz, tanárokhoz, gyerekekhez.

Ez a 10 perces videó a verseny (51 perces) eredményhirdetéséből lett összevágva. A versenyt ezen a weboldalon lehet elérni: https://rendezveny.hwsw.hu/hackthecrisis/1/hack-the-crisis-hackhathon

Egy részletesebb összefoglaló a versenyről és a győztesekről pedig ide kattintva olvasható.

Kövess minket a Facebookon! 🙂